Tudod olyan ritkán jön össze , hogy két ember igazán szeresse egymást. Vagy az egyik szerelmes és a másik elfogadja vagy csak valami összetartja őket. Fogadj meg tőlem egy tanácsot : ne okozz másoknak bánatot , meg szenvedést. Ha szereted öt , úgy tedd, hogy ő is boldog legyen. Hisz olyan rövid ez az élet és annyira kevés jó dolog jut belőle, hogy azt a pici kevés kis örömöt el kell fogadnunk ami néha jut.

 

Tudni fogod mit jelent szeretni    

 

Szeretni valakit, ki ránk se néz.

Szeretni, várni, remélni.

Mindennap látni, s rádöbbenni, hiába minden elkéstél.

Hiába minden?

Akkor miért imádkozunk?

Miért könyörgünk és miért sírunk? És miért vele álmodunk, és miért remélünk, várunk rá?

S, ha végre ránk néz, vagy végre ránk nevet, a sok-sok szenvedést miért feledjük el?

Az az egy pillanat mi örömöt okoz, miért feledtet velünk olya sok bánatot?

Ha elutazik, messze megy, s majd sokára jön vissza, az az érzés, nem hívhatja vissza.

S közben a józan ész feledtet velünk, mert azt diktálja, állj meg, tovább nem mehetünk.

Nem szabad szeretni olyat, aki megvet, aki nevet rajtunk.

Nem szeret bennünket.

Aki örül, mert tudja, hiába remélünk, aki érzi, miatta szenvedünk.

De ha a szíve e kis motorja szeret, hiába a józan ész, nem tilthatja meg az érzést, mit ember nemesít.

Nem bír, érzelemmel az ész hiába tilt.

Nem tehetünk róla, s ha szeretünk, nem mondhatja senki, hogy feledd!

Nem mondhatja senki, aki tudja, hogy legszebb az olyan érzés mely tiszta.

Nem kell, hogy azt mondd, hogy szeretsz.

Ha mást érzel, ne hazudj nekem. Nem kel a szép, de hazug szavad.

Mondj inkább rosszat, de igazat.

Először fáj, ha friss lesz még a seb, de később elmúlik, hálás leszek neked.

Lehet, hogy egyszer szerelmes leszel, s nem viszonozzák, s te kínlódsz, nyögsz, szenvedsz. Úgy érzed, nem bírod, meg kell halnod.

Gondolj akkor rám, s megtudod, hogy rossz volt.

Sétálsz még te is elhagyott utcán, fejed lehajtva, könnyeid ne lássák. Zokogsz még te is egy kedves ablak alatt, s hallod, hogy ő odabent vígan kacag. Megvetni, gyűlölni, gyűlölni akarod, de csak becézni, imádni, szeretni tudod.

Nem bírsz, és nem akarsz nélküle élni, nevetni, küzdeni, harcolni, sírni.

S ha eddig elértél, nem fogod kérdezni.

Tudni fogod majd:

„Mit jelent Szeretni”

 

 

Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, vagy hogy mennyi idő telt el - szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé nincs már rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, és az életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos… Mert este, mikor lefekszel, s a párnádra hajtod a fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi..

 

A küzdelem

 

A küzdelem lehet megpróbáltatás vagy nagyszerű élmény, aszerint, hogy az egyén hogyan viszonyul hozzá. Mindenesetre a siker nemcsak lehetetlen, hanem

elképzelhetetlen is nélküle.

Az élet, a bölcsőtől a sírig, a küzdelmek állandóan ismétlődő, elkerülhetetlen sorozata.

A küzdelmek tanulsággal szolgálnak, s ezek egyre halmozódnak.

A küzdelem megedzi az ember lelkét.

A legtöbb ember megpróbálja a legkisebb ellenállás ösvényén haladva leélni az életét. Nem ismeri fel, hogy ez a szemlélet, amely a folyók kanyargósságához vezet – ugyanezt eredményezi az ember esetében is.

Jellemünk szilárdsága nélkül, amely a küzdelmek során fejlődik ki, igencsak ki lennénk téve a csábításnak, hogy céltalanul, elképzelések és tervek nélkül sodródjunk az árral egész életünkön át.

A küzdelem elkerülhetetlen velejárója életünknek.

A küzdelem nem sorscsapás, hanem lehetőség, kedvező alkalom.

A sikert csak küzdelem árán érhetjük el. Az életben semmi jelentős dolgot nem tudunk végrehajtani anélkül, hogy meg ne küzdenénk érte.

Ha erőfeszítés nélkül is lehetne sikereket elérni, akkor mindenki sikeres volna.

Az élet küzdelem, a jutalom pedig azé, aki szembenéz a nehézségekkel, és elébe megy a következő kihívásnak.

 

Kökény Attila Nincs semmi másom    

 

Valami nem sikerült, szigetünk messze került.

Sehol nincs ma helyem, ezernyi arc, mind idegen.

Veled más a világ, senki nem érti talán,

Hogy miért hajt ez a vágy, pedig ma már más ölel át.

 

Nincs semmi másom, a nagyvilágon,

Mi minket összetart, majd újra megtalálom.

Nincs semmi másom, de mégse bánom,

Még mindig várom én, hogy újra visszatérj!

 

Szívemben él ez a hely, ahol még lennie kell

Valami jónak talán, hogy igaz a szó, nincs, ami fáj.

De kinn zord a világ, s megint a szívembe vág,

Lehet –e még ez a kép, mi legbelül él, végül enyém.

 

Nincs semmi másom, a nagyvilágon,

Mi minket összetart, majd újra megtalálom.

Nincs semmi másom, de mégse bánom,

Még mindig várom én, hogy újra visszatérj!

 

Szökik a perc, rohan az út, múlik a lét nyomtalanul,

Valami kell a szavakon túl, a lángon, bennem, ami gyúl.

Jönnie kell, él a remény, égnie kell, ha ébred a fény.

Szökik a perc, rohan az út, nem múlhat,

Nem múlhat az álom nyomtalanul!

 

Nincs semmi másom, de mégse bánom,

Még mindig várom én, hogy újra visszatérj!

Nincs semmi másom, a nagyvilágon,

Mi minket összetart, majd újra megtalálom.

Nincs semmi másom, csak régi álmom,

De mégis várom én, hogy újra visszatérj!

 

Hát mondd, el mit tegyek, hogy újra visszatérj…

 

Elképzeltem egy...

 

Elképzeltem egy világot,
Hol együtt szedünk virágot...
Szerelmünk örökké lángol,
S nem leszünk soha egymástól távol.
Álom volt ez, csak szép álom,
Arcodat még magam előtt látom.
Ahogy nevettél, ahogy mosolyogtál,
Két szemeddel elvarázsoltál.
De felébredek álomból,
Ez a való világ hol rút szomorúság honol.
Könnyek folynak végig arcomon,
Hideg fut végig a hátamon.
Fáj, hogy itt hagytál,
Talán sose fogom elfogadni,
Szeretném ezt megbosszulni.
De nem tehetem,
Ahhoz túlságosan szeretem.
Inkább sírok egész éjjel,
S közben kezem vágom széljel.
Hideg testem vérben úszva a padlón hever,
S talán megérted, hogy aki szeret az soha nem feled el!

 

Mit csináljak?

Mit csináljak a könnyeimmel,
ha mind egyre csak előtörnek,
mit csináljak a fellegekkel,
ha mindig jönnek, mindig jönnek,
mit csináljak szegény szívemmel,
ha minden fájdalomra vérzik,
mit csináljak a vad szelekkel,
mikor a tavaszomat kérdik,

s mit csináljak az emlékeddel, kedves,
ha feledésbe sohasem enyészik

Wass Albert

 

 

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi-e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

A boldogság


A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság.

A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság!

 

 

Távolléted keserű íze

Távolléted keserű íze

tölti be napjaim

Reményteli állmokat szőve,

morzsolom kínzó könnycsepjeim.

Vedd észre

bánatod felhői mögött

kacag a szeretet,

várja hogy léted láncait

lassan elengedd.

Rád gondolok,

s fényben fűrdik lelkem tengere,

engedj közelebb

lélegzeted leszek,

s míg csókjaid tavában

el nem veszek,

végtelen mámoros örvényében

ölelkezem veled.

Szívem, mint

pislogó gyertya virraszt

míg meg nem érkezel

virágzó kertemben

az örök tavasz te leszel.

Reményem vagy,

mint Földnek a fény,

édes csókjaidra szomjazom,

az éj tormácán

neked világít csillagom.

HIÁNYZOL

Sohajom gondolatszárnyán

remegve üzeni

SZERETLEK NAGYON! ♥

 

Remény nélkül

Reménytelen a helyzetem

hisz nem vagy velem kedvesem.

Elvágyok innen messzire.

Nem kellek én már senkinek.

 

Én nem akarok élni

csak veled tűzben égni.

Utálom az életet,

hogy nem fogom két kezed.

 

Szeretlek de hiába.

Ott vagy minden imába.

Egyre szimpatikusabb,

hogy elvisz a pillanat.

 

Túl nagy a depresszió

senki és semmi se jó.

Én próbáltam de nem megy

lelkem, szívem csak szenved.

 

Nem várom a megváltást.

Az agyam már mély sírt ás.

Ott akarok eltűnni.

A világból megszűnni.

 

Fázok, ráz a hideg is

a szívem még mindig hisz.

De érzem már nincs sok hátra.

Ülök halálra várva.

 

 

 

Még fájnak az érted legördülő könnycseppek,

az álmatlanul átvergődött éjszakák!

Még fájnak a hazug szavak,mondatok,

az őszintének hitt mozdulatok!

Még fáj,ha találkozunk,ha látlak,

hogy esténként hiába várlak!

Még fáj,hogy nem vagy itt velem,

hogy nem fogod meg gyengéden a kezem!

Még fájnak az emlékek és a gondolatok,

a soha ki nem mondott mondatok!

Még fáj minden,ami hozzád kapcsolódik,

minden ,amiről te jutsz az eszembe!

Még fáj,de egyszer elmúlik talán

...s,akkor már nem vágyik majd szívem a szíved után!

 

Többé nem lehetek Veled

 

Többé nem lehetek Veled,

többé nem foghatom kezed.

Többé nem lehet szeretni,

de el sem tudlak feledni.

Ha itt lennél és szeretnél,

jóban együtt nevetnénk,

bajban engem vígasztalnál,

mindig mellettem állnál.

De ezt tőled nem kérhetem,

hisz elérhetetlen vagy nekem.

Nem tudsz róla, de te vagy nekem,

az életem, a mindenem.

Titokban én szeretlek téged,

nélküled nem élet az élet.

Akartam rád tovább várni

vagy a halál kapujában állni.

Élek, de lelkem mint a halott virág,

te vagy neki az egész világ.

Sötétségben, mint virágnak a fény,

az életben te vagy nekem a remény.

Mégis néha miattad akarok mindent itthagyni,

máskor pedig téged megkeresni és nyakadba ugrani.

Elmondani neked, mennyire szeretlek,

de sajnos ezt nem tehetem meg.

Marad nekem a reménytelen szerelem,

a szenvedés, a bánat,

de tudnod kell, hogy örökké várlak.

 

Fognám

 

fognám szorítanám két kezed,

hogy érezhesd mennyire szeretlek.

néznék szerelmet sugárzó szép szemedbe

hogy láthasd mennyire szeretlek.

suttognék szép szavakat neked,

hogy hallhasd mennyire szeretlek téged.

de most ezt nem tehetem

mert csak gondolatban vagy velem!

szeretném ha életed minden perce

csak boldogságban telne,

szeretném ha életedből a szomorúságot

száműzhetném örökre.

szeretném hogy életedben minden álod

egyszer csak valóra váljon.

és szeretném hogy álmaid tengerén,

veled lehessek én.

szeretném fogni két kezed

szeretném nézni szép szemed.

szeretném füledbe sugni

hogy mennyire szeretlek.

szeretném édes mosolyod

mely rám ragyog, mint a napsugár

szeretném mindazt ami benned van

szeretlek, ezért szívemben vagy!

 

Egyetlenemnek

 

Tenéked írom a legtöbb  versem, Egyetlenem!

Soraimat előtte rímekbe Kell szednem.

Érzésem Oly Erős, mi hozzád Fűz,

Szívem mint EGY Katlan, miben tartózkodás alszik ki a Tűz.

Ha Velem vagy, szívem duplán zakatol,

Gyorsabb a ritmusa s közben hozzád dalol.

Ha hozzám érsz, lelkem is bizsereg,

Szerelmes érzés tölti MEG lelkemet.

Illatod szeretem, szinte Vágyok Rád,

Bújj Hát közelebb s Jól ölelj meg.

Forróság önti el testem Minden tagját,

Kérlek, csillapítsd szerelmem KINZÓ szomját.

Szeretlek Téged, mint még senkit Soha Igy,

Ne szűnjön MEG Soha, Szeress Te is ugyanígy!

Szerelmünk Oly Erős, mint  EGY Lánchíd,

Mindent kibírunk Együtt, összeköt a hit.

Bár AZ évek, ha Lassan, de múlnak felettünk,

Szívünk egyre gazdagabb, hisz egymást Szeretjük!

Szeretném, ha éreznénk nyugdíjas korunkra EZT is,

Nélküled Árva lennék - s gondolom - Te is!

 

Igérd meg

 

Ígérd meg nekem,hogy mindig velem leszel.

Ha gyötör a bánat, te akkor is ott leszel.

Úgy rohan az idő, futnak az évek.

De súgd a fülembe, hogy ezt már velem éled.

Oszd meg velem múltad, bár nem voltam része.

De ne engedd a jövőt a múlt feleméssze.

 

 

Kezdjünk új életet, hisz még van sok éved.

Én boldoggá teszlek, és ez nem ígéret...

Csak érezzem, hogy szeretsz ez fontos nekem.

És akkor te leszel, az egész életem.

S, ha életem alkonyán lehunyom szemem.

Ígérd, hogy akkor is ott leszel velem.

 

A boldogság

 

A boldogság ott mélyen, tebenned van,

Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.

Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,

Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

 

 

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,

Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.

Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,

Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

 

 

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,

Letörlöd az érted hullott könnyeket.

Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,

Egy versben, egy dalban, ott a boldogság.

 

 

A boldogságért néha szenvedni kell,

Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!

Engedned kell, hogy szívedet mossa át,

S kezedet megfogja egy igaz barát.

 

 

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,

Szívedből lassan eltűnik a teher.

Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,

Kicsiny csoda, de ez már a boldogság!

Elhagyott remény

Ne add fel ! S , ha mégis megteszed,
Menj az úton messze tájra ,
Menj , és sohase fordulj hátra ,
Mert feladtad , mit neked szántak !
Feladtad a Reményt !

Egy fény csak Ő az éjszakában ,
Megláthatod messze tájban ,
De most már ne fordulj hátra ,
Mert nem láttad a Reményt !

Sétálok csendes magányban ,
De te csak menj messze tájra ,
Most már ne is fordulj hátra ,
Mert otthagytad Öt a magányban ,
Otthagytad a Reményt. . .

 

Remény

 

Fény a sötétben , mely neked ég ,
Tiszta út a ködben , mely neked él.
Egy egyszű fehér galamb az égen ,
Mikor félve mész korom sötétben ,
Nem több egy csillagnál , mi feletted ég ,
Ha gyáván elszaladsz , míg félelmed él ,
Nem több egy csóknál az ajkadon ,
Mikor úgy érzed , szerelmed elhagyott.

 

Nélküled

 

"Nélküled minden egyes percem szenvedés,

Nem vagy velem elfog a rettegés.

Én tiszta szívemből szeretlek téged,

Tudd, hogy ez így marad örökké, s végleg. "

 

Szemembe nézel, szívembe látsz

Ha szerelmet kérsz, ott mindig találsz

Ha mindenki elhagy, és senki sem szeret

Ne félj, én mindig itt leszek veled!

 

Midőn tollat fogok

 

Midőn tollat fogok és rád gondolok

Szemem könnybe borul, szívem feldobog

Amit az érez leírni nem tudom

De úgy nagyjából mégis megpróbálom:

Boldog napjaidra azt kívánom neked

Ami engem gyötör kerüljön tégedet

Ne érezd azt, mi az hiába szeretni

Öröm és boldogság legyen minden lépésed

Ne szenvedj semmiért annyit mint én érted

Kacagj csak rajtam, de el ne felejts egy nyíló ajkat

Széles e világnak bármely részét járod

Sok szerencse érjen mikor nem is várod

Szeressen mindenki ahogy én szeretlek

És csak érted élek, sohasem feledlek

Légy boldog mint én boldogtalan

S ha mindenki megvet én akkor is várlak

Ha mindenki elítél karjaimba zárlak

Addig is szerencse legyen minden lépésed

Ezt kívánja neked kinek szívét összetörted.

 

Messze tőled…

 

Testem remeg, szívem ég,

Nem vagy velem. . . mondd, miért?

Messze vagy most, tőlem távol,

De szívem még mindig lángol.

 

Ágyamon fekszem, és gondolkodom…

Kit elérni Én, soha nem fogok

Szívem keres vágyakozik utánad

Egy szó egy érzés: csak. . . . . . Imádlak!

 

Néma éjjel, nyugodt, csöndes,

Ajkam néma, szemem könnyes…

Egy halk szó és egy forró érintés…-

Mi lehet? Talán itt vagy velem mégis?

 

Próbáltam elmenekülni,

Mély álmomból hirtelen felébredni…

De egy hang, egy kérés visszatart:

Mindig azt suttogta: maradj maradj (velem!)

 

Egy utolsó sóhaj, egy utolsó könnycsepp,

Elnémult ajak, mozdulatlan test…

Sötét éjszaka, sokat gondolok rád.

De felvillant egy apró reménysugár.

 

Sötét éjszakán riadtan keltem…

Körbenéztem, nem láttalak…Téged

Pedig álmomban megtaláltalak. . . .

De már nem hív, nem szólít a hang,

 

Az álmommal együtt Ő is itt hagyot

Úgy mint mikor, a pillangók szállnak tova -

Lehajtottam fejem, becsuktam szemem.

S talán még egyszer meg láthatlak Téged.

 

Utolsó Óhaj!!

 

Miért feledted oly hamar nevemet,

Miért hagytál itt engemet.

Hiányod nem pótolja senki más,

De ez már az utolsó vallomás.

 

Életem mi vidám volt az már a múlt,

Vidámságom nincs rég megfakult.

Elvitted magaddal szívem örömét,

Most a sok kudarc a bánat ér.

 

A hangom mit hallottál az még

vidáman csengett,

Most a sok gyötrelem, miket hallani lehet.

Már nem kacagok, már csak sírni tudok.

De te már úgy sem halhatod.

 

Oly fájó érzés, mert hiányzol nekem,

Szívemben csak a magányt érezhetem.

Csak néha legyél egy kicsit egy egy szóra,

Ennyit kérek ez egy utolsó óhaj.

 

Érzések...

 

Elmúltak a szép napok, elszálltak az évek,

Csak régi sebeim fájdalmát látom, ha a szemedbe nézek.

Nincs már benne jókedv, öröm, kacagás,

Nincs már meg az a tüzes, vad lázadás.

Eltűnt a fénye, s az a különleges csillogás,

Melyet oly sokszor láttam, de rajtam kívül senki más.

S ha magamba tekintek csak összedőlt üres romokat látok,

Ha a tükörbe nézek, igaz mosolyt már régóta nem találok.

Helyette arcomat éjenként könnytenger borítja el,

Szívem üvölt, de hangjára csak a sötét csend felel.

S könnyem éget, perzsel amint elhagyja szemem,

Majd a párnámra hull, tanulságot hagyva ott nekem.

Ám nem jó tanár, hisz még mindig nem tudom,

Egyedül, nélküled, hogy menjek az úton.

Igyekvőn szedném lábaim, hogy messzire érjek,

De minden lépésemben a régi emlékek mesélnek.

Mindenkiben azt látom, mi egykor bennem égett,

Míg én üres vagyok, s már rég nem látlak téged.

Ám ha mégis látlak, tőlem messze vagy,

Messzebb, mint a Hold, a csillagok, s a fénylő Nap.

S karom feléd nyújtani már nem tudom,

S te már nem hallod, amikor a nevedet suttogom.

Már csak magamban őrizhetem a múltat, halkan, titokban,

Már nem én hallhatom, szíved mily’ ritmusra dobban.

S tudom, az én szívem úgy dobogni nem fog már,

Mert ez az érzés az életben csak egyszer jár.

Így lehunyom a szemem, s utat adok az újabb könnyeknek,

S csak remélem, hogy sose feledi el, ha valakit egyszer igazán szerettek.

 

Kicsimnek!

Kedved veszi a félelem és magány, 
Veled lenni lenne jó, de igazán! 
Hol vagy szerelmem, merre jársz? 
Mikor szükségem lenne oly nagyon rád? 
Honnan tudod, hogy a szívem mi bántja, 
Ha inkább a barátságnak van prioritása? 
Mondani valóm lenne, de nem érdekel téged, 
Ez az ami fáj, kérlek ezt értsd meg. 
Kevés az alkalom így is a bűnre, 
Mely lassan egy éve hoz minket tűzbe. 
Vigyázz rám kérlek ezentúl drágám, 
Hisz én vagyok, kinek sírhatsz majd a vállán! :(

 

Elválás

Még egy csók és vége, 
útjaink elválnak már, 
Hiszen csak ennyi 
Mit kaphat egy fiútól a lány. 
Nem kérem többször, hogy csókolj 
Nem kérem, hogy szeress, 
Most elmész és én nem zavarlak 
Hogy boldog lehess. 
Volt egy szerelem, 
mely hamar véget ért, 
Volt egy szerelem mely most is bennem él. 
Volt egy lány, akit hűen szerettem, 
Miért lett ő hozzám mégis hűtlen? 
Nem kérdezem csak gondolom, 
Mikozben mégegyszer megfogom, 
Miközben mégegyszer szemem lehunyom. 
Hisz még 1 csók és vége, 
Útjaink elválnak már.

 

Az vagy nekem

 

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

S tavaszi zápor fűszere a földnek,

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg.

 

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet,

Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet,

 

Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok,

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam, s még kapok.

 

 

Szerelem!

 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengi csillagok.

 

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod, hogyha megkeres,

Mint napsugár, ha villan a tetőn,

Holott borongón mar az este jön.

 

Én nem tudom, mi ez, de érzem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szel a sírokat!

 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

 

Úgy fáj a szív!!!

 

Néma hallgatag most minden, hisz úgy fáj a szív,

Annyi közös emlék maradt, ami rólad mesél.

Közös álmok, s vágyak oly messze tüntek,

Ennyi volt az életünk, ezt soha nem feledjük el.

 

Most minden szerte foszlott, egy pillanat alatt,

Minden mi eddig édes volt, csak keserű érzés maradt.

Könnyeimmel küszködve, békémet keresve,

Most csendben, a boldogságomat temetem .

 

Miért is voltam oly buta, s hittem el szavaidat,

Miért mondtad hogy kellek, s én kívántam ajkaidat,

Miért volt az a sok hazugság, s miért hazudtál nekem.

Nézd mivé lett szerelmünk, most összetört szívem.

 

Tévedtünk hát jol tudom, hisz tévedni emberi dolog,

Semmi sem ugyan olyan mint régen, és ez fáj nagyon

Rájöttem már régen, hogy mily kemény az élet,

S talán majd egyszer, meglátom a rosszban is a szépet.

 

Hogy miért nem is vagyok vidám, ne is kérdezd tőlem,

Csak annyit mondok köszönöm a sok gyönyörű évet,

Köszönöm amit nekem adtál, jó volt veled.

De most már mennem kell búcsúzom Tőled.

 

Fáj még a szívem, mert könnyen nem lehet feledni,

De belenyugodom mert, az élettel nem lehet dacolni.

Egyszer talán az életben, még lehetek boldog, én is,

S talán nekem is fog a szememben, még örömkönny ragyogni.

 

Fáj még

Fáj még a múlt, mibe néha-néha visszanézek,

Fáj még a szerelem, miben egykor csalódások értek,

Fáj még a szakítás, mibe úgy érzem belehalok,

Fáj még a sok szép szó, mi egykor igaz volt.

 

Fáj még a szívem, hiszen összetört,

Fáj még a lelkem, mi szétgyötört.

Ennyi volt egy srác rövid története,

Ennyi szenvedés közt él Ő csendesen,

 

Ez a srác én vagyok,

Egy a szomorú s magányos,

Ki szerelmében óriásit csalódott.

 

Soha nem feledem

Soha nem feledem, amikor az első szavakat írtuk egymásnak.

Soha nem feledem, mikor az első köszönés hangzott el a szánkból.

Soha nem feledem az első SMS-ED.

Soha nem feledem az első kettesben töltött pár percet.

Soha nem feledem, az első összeveszésünket.

Soha nem feledem, hogy akkor milyen ronda szavakkal illettük egymást.

Soha nem feledem, az első kibékülésünket.

Soha nem feledem, amikor több órát töltöttünk egymással, eddigi életem talán legszebb órái voltak.

Soha nem feledem, amikor megdicsérted a szemem világát.

Soha nem feledem ezek mennyire, de mennyire jól estek.

SOha nem feledlek téged sem.

 

Mindennap megszűnik valami ,
amiért az ember szomorkodik,
de mindennap születik valami,
amiért érdemes élni és küzdeni.

Búcsúzzunk el ha a sors így hozta,
ne gondolj az elmúlt napokra.
Egykor szerettelek, fájt a szívem érted,
de most már kitéptem szívemből emléked.
S ha lesznek olyan napok,
mikor szíved fáj és beteg;
ne gondolj rám, kit oly könnyen eldobtál!

 

kísért a múlt

Könnycsepp csordul végig az arcomon,Fájdalom gyötör minden alkonyon,Vártam, hogy mondj egy kedves szót,De minden csak a hazugságról szólt,Félek, hogy többé nem leszel,Átvernek és te mindent elhiszel,Elmentél és semmi nem marad,Kívánom tüzes csókodat.
Halkan fúj a langyos nyári szél,Eltelt egy év mióta elmentél,Azt hittem minden szívből szólt,De látom neked csak egy játék volt,Nem hittem, hogy ilyen vége lesz,Átvert és ez az érzés tönkre tesz,Hiányzol, még most is fáj nagyon,Hogy elmentél egy borús hajnalon.
Kísért a múlt úgy fáj a szó,minden érzés oly múlandó,rád gondolok minden éjjelen,hozzád szólít a végtelen,Kísért a múlt még hallom hangodat,szétszakít engem egy gondolat,minden mi jó egyszer véget ér,ébredj fel és küzdj az álmodért!

 

 

 

 

Azért jöttem a földre

Azért jöttem a földre, mert Téged kerestelek,
A teljességet, az örömet, Téged, az életemet.
Azért van a szívem, hogy Téged szeressen,
Azért van a szemem, hogy Rád tekinthessen,
Azért van a fülem, hogy meghalljam Szavad,
Azért van a szám, hogy megszólítsalak!
És azért van a kezem, hogy öleljelek,
Azért vannak érzelmeim, hogy Veled érezzek!

Azért érzem az illatokat, hogy a Tiéd érezzem,
Azért nyitom ki szemem, hogy Fényedben éghessen,
Azért van az ajkam, hogy Ajkadra csókot adjon,
Azért van a lábam, hogy Hozzád hazaszaladjon.
Azért van az éjjel, hogy Melletted pihenjek,
Azért van a nappal, hogy lássalak Téged.
Tudom s érzem, hogy nem hiába kerestelek,
Azért jöttem a földre, hogy Téged szeresselek!"

 

 

Tanulj meg könnyes szemmel nevetni, tanulj meg tiszta szívvel, őszintén szeretni.. Tanulj meg adni magadból, amikor már semmit sem nincsen, tanulj meg bízni, hogy százszor szebb lesz minden...Tanulj meg szívvel érezni, ha kell mindent feladni, tanulj meg a padlóról felállni, hogy elölről kezdhess mindent...

 

 

‎Vigyázz a szóra, mit kimondasz szádon. Nehogy szúrjon, döfjön vagy szívekbe vágjon. Nehogy könny fakadjon hallása nyomában vagy fájdalom szántson lelkek talajában.

Erős vagyok, mert képes voltam mosolyogni, miközben belül szétszaggattak. Erős vagyok, mert képes voltam nevetni, mikor az utolsó álmom is szertefoszlott. Erős vagyok, mert képes voltam egyben tartani magam, mikor apró darabokra törtem. Erős vagyok, de nincs ember a földön, aki minden fájdalmat, bukást, kudarcot és kínt elviselne. Így hát csak reménykedni tudok minden napban

 

 

Eljön egy pillanat az életedben,amikor rájössz,hogy ki az,aki igazán számít;hogy ki az,aki sosem számított;ki az,aki többé nem fog és ki az,aki mindig is számítani fog...,azért ne aggódj azok miatt,akik már a múltad részei:meg van az oka annak,hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek,és talán lesz majd olyan is aki szerepelni fog örökké

 

 

Szerelmes volt. Szerelmében feloldódott , mert szeretett, nem pedig szeretetett keresett. Én is. Mert nem szeretetet kerestem , szerettem. Ezt kaptam tőle ajándékba. A lénye úgy fürdött a létben , mint más a tenger vízben. Ahogy másra a nap zuhog úgy állt a szerelemben.

 

 

Nem érdekelt senki, de érte bármit megtettem. Magával ragadott és ellenne semmit sem tehettem, Érte sok rossz dolgomat a föld alá temettem. Sok-sok hónap eltelt, vidáman és boldogan, Szerettük egymást, kitartottunk jóban rosszban. Az ő nevét lehetett hallani minden mondatomban, Akármikor kellett futottam hozzá azon nyomban. De rájöttem, hogy gond van, köztünk bomba robban, Azt mondta, már nem szeret, na akkor voltam bajban. Egyenesen egy drámába illő volt ez az alakítás. Idegileg is megviselt és eltávozott a lelkem, Elhagyott az a lány, akit a legjobban szerettem. Kiborultam, sírtam, és csak ezt hajtogattam neki, Könyörgöm, csak hagyj a karjaidban meghalni.

 

 

Ha bűn, hogy várok rád, örökké bűnben élek.Ha bűn az álmodás, én vállalom ezt a vétket.Száz harcot vívtam már viharral, zúgó széllel,De nem tudom, még nem tudom, a szíved hogy érjem el.

 

 

 

Nekem születtél.

 

Bízom a létedben, hogy nekem születtél!

Hogy létezel ez nagyon jó Nekem.

Számomra ez olyan, mintha álmodnék,

És ebből az álomból soha föl nem ébrednék!

A távolság, mi kettőnket elválaszt az csak a tér,

A tér, ami nem számít egy szívnek és reménynek!

A messzeség nem számít, a szívem érted dobog!

A remény, hogy újra láthatlak, nem szűnik bennem meg soha!

 

 

 

Kifejezni enyhe lenne

Szeretlek, és azt kívánom mindörökké így legyen,

Kereslek, de nem talállak merre vagy ó Istenem.

Ha nélküled felébredek csak szenvedés a pillanat,

Idő múlik hiányodnak tőrdöfése megmarad.

Felemészti lelkemet, ha nem fogod a két kezem,

Árnyék vagyok, jól tudod, fény nélkül nem létezem.

 

 

Egy röpke óra

 

Igen. Szeretlek, az érzelmeim tagadni nem tudom.

Neked nem kell, hogy szeress, csak kívánd a testem!

Engedd, hogy szeresselek, hogy kedvelni tudj engem.

Nem kell, hogy szeress, csak kívánd a testem!

Kívánd a testem, mi lángokban ég érted.

De nem kell, hogy szeress, csak kívánd a testem!

Engedd, hogy szeresselek, nem baj, ha fáj, ez jó nekem.

Neked nem kell, hogy szeress, csak kívánd a testem!

Csak kedvelj engem, szerelmem nem kell, hogy viszonozd.

Ne szeress, csak kívánd a testem, de azt nagyon!

Ég a testem a vágytól, hogy ölelhesselek.

De neked nem kell, hogy szeress, csak ölelj és szeretkezz velem!

 

 

 

Szívből szól a dal

 

Lelkem folyója partján ülök,

Iszogatok és füstölök.

A lelkem szárnyal, úton van,

A gondolatom bizonytalan.

A lelkemből szól egy hang.

A szívemből szól a dal,

A szívem csak téged akar.

 

 

 

Hiányzol!

 

Mint mindig most is nélküled, bánat tépi szét a szívemet. Szívemet, ami téged nagyon szeret, nélküled élni nem lehet.

Ismét elhagytál minket, mert sajnos menned kellett. Menned kellett, mert nincs más választás, de azért szerettem volna, ha velünk töltesz még sok - sok éjszakát!

Hiányzol nekem egyre jobban, ezért szeretném, ha a helyzet megváltozna. De mivel sajnos ezt nem lehet, a bánat tovább tépi szívemet. Közel vagy bár mégis oly távol, hidd, el szerelmem nagyon-nagyon HIÁNYZOL!

 

 

 

Nevetve nézek a holnap elé

 

Nevetve nézek a holnap elé,

Bár nem tudom mi vár még rám.

De itt él a szívemben az, akié az életem és minden más.

Így hát nevetve élek és nem sírok már,

Mert mindent elvettél, ami fájt.

Örökké tiéd a szívem csak téged imád.

Mert bármilyen vihar jöhet rá,

Jelenlétedben semmi nem árthat már,

Kinyújtom kezem, hozzád sietve,

Mert te mindent megváltoztattál.

 

 

Téged keresnek szemeim

 

 

 

 

 

Szeretlek...

Könnyű kimondani,
Kár, hogy nem tudtad végig gondolni,
Mit is mondtál ezzel nekem,
S most miattad könnyes mind két szemem...
Szeretlek...
Azt hittem tényleg így gondoltad,
hogy őszintén, tiszta szívvel mondtad,
De becsaptál rútul, aljas módon,
S várom, hogy a holnap enyhülést hozzon...
Szeretlek...
Neked ez semmit nem jelent,
Hisz könnyen elengedtél egy szerelmes kezet,
Nem fogtad örökké, ahogy szavaid ígérték,
Mik egy naiv fiú szívét, darabokra törték...
Szeretlek...
Miért mondtad ezt nekem?
Hisz tudtad, hogy nem leszel sokáig velem,
Tudtad jól, hogy hazugság az, mit suttog ajkad,
S cseppnyi megbánást sem látok rajtad...
Szeretlek...
Ezzel a szóval boldoggá tettél,
De nem tudtam, hogy immár hazug ember lettél,
Hittem, hogy életem majd szép lesz veled,
De csak keserűségem köszönhetem neked...
Szeretlek...
Bíztam benne, hogy így is marad,
S engem, mint egyszerű játékot, eldobtál,
hogy mit okozol ezzel?
Bele se gondoltál.

 

 

Titkos szerelmemnek

Tudom, kisebb gondod is nagyobb annál, minthogy engem szeress,
Tudom, enyém sohasem lehetsz,
Tudom, szíved másé, más is szeret,
Tudom, hogy Te Őt igenis szereted.
De vége, tudom, boldog vagy vele,
Gondolj néha egy barna lány két szép szemére,
Tudnod kell, én tiszta szívből szeretlek.
Én Téged, míg élek, soha-soha el nem feledlek!

 

Régen nem láttalak, és
Mégis bízok Benned, hogy
Egyszer eljösz hozzám, hisz
Mellettem kell lenned.

Olyan jók lehetnénk együtt
Próbáljuk meg kérlek,
Egymás karjába nyugodni,
Majd átölelni Téged.

Karjaimat lassan
Nyakad köré fonnám, és
Engednék a csábításnak,
Arcodat simogatnám.

 

 

Nem adhatok mást,
Csak ami vagyok
Nincs semmim
Csak a lelkem,
De azt neked adom
Ha akarod, megtarthatod.
Nincs már rá szükségem,
Nélküled úgyis üres-
Csak a magány bolyong benne céltalan.
Az emlékeim akarod?
Vidd hát
Mind rólad szól
S nélküled létük csak szenvedés.
Ha rájuk nézek kihűlt testembe-
Izzó fáklyát döf a múlt.
Vagy a szívem akarod..?
Azt nem adhatom,
Mert már rég elloptad
Édes kis tolvajom.

 

 

Keresem azt, aki szerethet engem,
aki talán meglátja a jót bennem.
Valaki vár, hogy vigasztaljon,
magához húz, hogy marasztaljon.

Keresem azt, aki így elfogad,
aki talán végig mellettem marad.
Elviseli számtalan hibámat,
felvidít, ha marcangol a bánat.

Keresem azt, aki kiegészít,
aki minden akadályra felkészít.
Ha megtalálnám, megtartanám,
mindenkinél fontosabbnak tartanám.

Keresem azt, aki talán nincs,
pedig nekem ő lenne
a LEGDRÁGÁBB KINCS !!!

 

 

Úgy fáj a szívem, mert minden kincsem, igaz szerelmed elhagyott. és minden érzés, törődés, féltés, mi közöttünk volt, az megfagyott. szerelmed gyöngyként, bánatos könnyként, az arcomon karcolt nyomot, de az emlékek, lelkemben élnek, mert életemnek célt adott.

 

Szeretlek! Csupán egyetlen szó, 
De benne van ezernyi jó. 
Szeretlek? Egy olyan kérdés, 
Melynek válaszára nincs megértés. 
Szeretlek… egy olyan válasz, 
Mi minket soha el nem választ. 
Szeretlek! Egy fájdalmas kiáltás 
Egy könnyekben gazdag csata után. 
Szeretlek! Oly sok fájdalmat okoz 
Mindaz, mit e szó hordoz. 
Szeretlek! Száll a válasz hozzád, 
S te nem tudod, mit mondhatnál. 

Szeretlek? Szól egy bizonytalan hang,
Mi a nagy csöndben elenyészve pang.
Szeretlek… suttogsz egy bókot,
Mely után ajkadra lehelnek csókot.
Szeretlek! Kiáltasz mérgesen,
Mert nem hallja senki sem.
Szeretlek… visszhangzik fülemben,
Az utolsó szó, mit mondott nekem.
Szeretlek… vajon mit rejtesz?
Értem talán könnyet ejtesz?
Szeretlek? Félek e szótól,
Hisz ad s szakít a jótól.
Szeretlek! Nem bánom, elmondom,
Magamban csendesen fohászkodom.
Szeretlek! Kiáltom bátran,
S két karom széttártam.
Szeretlek! Benned van bánat s öröm,
Kezemmel a lefolyó könnyeim törlöm,
De szám ugyanakkor mosolyra áll,
Mely a szél segítségével hozzád talál.
Csupán egyetlen röpke érzés,
Ám benne van féltés és kérés…
Szeretlek! Ezt a szót ne feledd,
Mert ez az, mit az Élet jelent.

 

 

Ölelj át, hogy biztonságban tudjam magam, 
Szoríts sokáig, de halld meg még a szavam. 
Táncoló veszély, szakadék mélye vár, 
De mi legyőzünk mindent, mert ketten vagyunk már!

 

 

Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos. Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi.

 

 

Szép álom volt

Boldogság? Van még ilyen szó?
Hűség és szeretet, van még valahol?
Ezek kérdések foglalkoztatnak,
Miért érzem én ezeket oly távolinak?

Álmaimban szerettem és szerettek,
Ölelő karokban ébredtem.
Becéző szavak hallatán,
Elolvadtam, mint a gyertyaszál.

Nótázva dolgoztam, szelekkel futottam,
Minden vidám volt körülöttem, nem csak álmomban.
Kedvét kerestem, még ő is viszonozta,
Amiben lehetett mindennel elhalmoztam.

Siettem haza, vele lehessek mindenben,
Boldogan bújt hozzám, nem csak egy esetben.
Karja közt ölelve, éreztem a szíve dobbanását,
Csókjaiban minden vágyakozását.

Úgy jártam, keltem, mint egy szellő,
Úszkáltam, mint vízben a sellő.
Fodrozott körülöttem minden,
Jó volt látni mosolyát, ahogy rám nézett.

Nem kíméltem magam, megtettem, amit csak tudtam,
hogy ragyogó szemében örömet hoztam.
Két szeme az a mókás, viccelődő beszéde,
Megfogott engem, azt hittem egy életre kelve.

Sajnos az ébredés nem olyan, mint máskor,
Belőlem is kihalt minden mámor.
Sebzett szívemmel olyan messze és távol,
Csak a régi emlékek, ami még lángol.

Kérdések hada, motoszkál fejemben,
Miért volt ez? Mikor még itt van bennem.
A múlt fel-fel szakad, sírás fojtogat,
Már semmi sem az, ami még meg foghat.

Álmatlan éjszakák egyre szaporodnak,
Vergődök, forgok, nem tudom mihez fogjak.
Lassan felőrlődik bennem, amit eddig tettem,
Nem tudok mit csinálni. Hova lettem?

Próbálok közeledni hozzá, észrevegyen,
Elnéz fölöttem, nem tudja, mit tegyen.
Elhagyni nem tudom, de még reménykedek,
Felébredek, nem csak elmélkedek.

 

 

Kérdések hada, motoszkál fejemben,
Miért volt ez? Mikor még itt van bennem.
A múlt fel-fel szakad, sírás fojtogat,
Már semmi sem az, ami még meg foghat.

Álmatlan éjszakák egyre szaporodnak,
Vergődök, forgok, nem tudom mihez fogjak.
Lassan felőrlődik bennem, amit eddig tettem,
Nem tudok mit csinálni. Hova lettem?

Próbálok közeledni hozzá, észrevegyen,
Elnéz fölöttem, nem tudja, mit tegyen.
Elhagyni nem tudom, de még reménykedek,
Felébredek, nem csak elmélkedek.

 

 

Mikor szemedbe nézek
Lelked mélyére tekintek,
Mikor szemedbe nézek
Mosolyra fakaszt gyönyörű két szemed,
Mikor a szemedbe nézek,
Remeg két kezem,
Mikor a szemedbe nézek
Láng lobban szívemben,
Mikor a szemedbe nézek,
elfelejtem bús életem,
Mikor a szemedbe nézek,
Mindent megtennék én érted,
Mikor a szemedbe nézek,
Érzem, csak te vagy énnékem
Mikor a szemedbe nézek szívem, dobogni kezd.
Érzem, hogy nekem nem kell más,
Érzem, hogy csak te kellesz és senki, de senki más
Érzem, hogy hátralévő életemben nem lesz, más
Érzem, hogy szeretlek!
Érzem, hogy imádlak,
Érzem, hogy hiányzol nagyon.

 

Drága kincsem!

Drága kincsem, életem!
Nem akarlak elveszteni tégedet.
A szívemben, a lelkemben
Mindig kipárnázott helyed lesz neked.
Ha gondod, bajod van, szólj és megyek,
Legyen az bánat vagy öröm, meg hallgatlak és segítek neked

 

A szerelem (...) több, mint egy szó, amit este lefekvés előtt elmormolunk. A szeretetet tettekkel kell ébren tartani, azzal a fajta odaadással, amivel a mindennapi életben teszünk meg egymásért apróságokat.

 

 

Múlt karácsonykor neked adtam a szívem,de rögtön a következő nap továbbadtad
idén, hogy megmentsem a könnyektől,valaki különlegesnek adom.Akit a kígyó megmart, a gyíktól is fél megtartom a távolságod, de még mindig vonzod a tekintetem,mondd el babám, felismersz-e hát, egy éve volt már, nem lep meg
Boldog karácsonyt, becsomagoltam és elküldtem
egy üzenettel, amin az állt, hogy szeretlek ♥

 

Szeress, mert rövid az élet!
Szeress, mert szeretlek Téged!
Szeress, hogy velem boldog legyél,
Szeress, nehogy egy életet tönkretegyél.
Szeress, hogy viszont szeresselek.
Szeress, hogy tudjam, szerethetlek.
Ameddig szeretsz, addig élek,
Szeress sokáig, mert meghalni félek.

 

Szerelem nélkül
Elmúlt már, nem tombol az érzés
Kimúlt a láng, tombol a sötétség
A sötétben nem látom a kiutat,
S itt ülök, némán, fázva, egymagam.
Nem jön senki, aki lángot hozna nekem,
Hogy felmelegítse, oly rég fázó kezem
Voltak egy páran akik jöttek a lánggal,
S mire kezem nyújtottam, eltűnt a fény egy árnnyal.
Kósza fellángolás, minden tétova szívdobbanás,
De ki lesz, ki újra lángralobbantja a kialudt parázst?
Meddig kell várnom szüntelen?
Ki lesz, ki meleg öleléssel érinti meg szivem?
Nem tudom, de siethetne már,
Mert mire ideér, csak egy jégszobrot talál,
Melynek jég arcán, hideg könnycsepp zuhan alá,
Mert későn ért ide, s kialudt a parázs!
De most még van esély, s talán nincs is oly távol,
Csak idő kérdése, s rámtalál ő bárhol!
Én itt leszek és várom...
Ó...csak siessen, mert fázom!

 

 

Férfikoromnak nyarán, csókolom a csókos szád,
Nyelved a számba siklik, édes mint a cukornád
Lágyan cirógatja ajkamat, borzolja is a vágyamat.

Élvezem a szád gyönyörű ívét, annak az édes ízét,
Kóstolgatom szüntelen, eluralkodik rajtam az élvezet,
Abbahagyni nem lehet, csókolj hát ameddig csak lehet.

 

Meglátni és megszeretni téged
egy pillanat műve volt.
Szerelmem ma olyan,
mint egy fenséges platánfa,
mely mélyed
éltes testembe, 
egyre sűrűbb gyökereket eresztve, 
vágyaimat is tovább gerjesztve. 

Évtizedek alatt vénséges fám 
nőtt, s terebélyesedett, 
szerelmem kiteljesedett, 
átjárva egész lényemet,lám 
lombkoronám még üde zöld 
- köszönet érte kedvesem. 
A mi szerelmünk: 
sírig tartó szerelem.

 

Egyetlen szerelmem,

Eme levelem,

Neked verselem.

 

Elvesztem kedvesem,

Bele helyezem,

Megsebzett lelkem,

Teljes szerelmem.

 

Fejem tele veled,

Testem bele remeg,

Nem felejtem neved,

S szemed mely nevet.

 

Kezed testemre helyezed,

Teljesen felperzseled,

Eszemet elveszed,

Veled nem ellenkezek.

 

Te tetszel szememnek,

Szerelmet neked szentelek,

De este szenvedek,

Mert nem veled fekhetek.

 

Te tetted ezt velem,

Mert elengedted kezem.

Nem keresel engem,

Mert elfelejtetted nevem.

 

 

Rövid az élet mit sem ér, mint a homokszem a porban talán, annyit ér. Megosztom ezt veled hogy, te is boldog légy. De egyedül lennem oly nehéz, magányomban, és a szíveben csak te élsz, de az életemnek csak te adsz, igazi reményt.

 

Ülök és nézegetek rólad egy képet,
Közben felidézek egy régi szép emléket.
Könnyeim mögül látom az arcodat,
Szívem fáj, s tisztán hallom a hangodat.

Bőrömön érzem kezed puha érintését, 
Feszülten figyelem tested apró rezdülését. 
Hallom szívednek minden dobbanását, 
Teljesítem lelkednek minden kívánságát. 

Nélküled nem kell nekem már semmi, 
Rajtad kívül engem ne szeressen senki. 
Ha veled vagyok szép színes a Világ, 
Ha távol vagy vagy, minden olyan kihalt és sivár. 

Várok rád minden órában és percben, 
Hogy testem karjaid közt végre megpihenjen. 
Ölelésed nekem nyugalmat áraszt, 
Szívem beleremeg, s már nem is vagyok fáradt. 

Mellettem téged már nem érhet bánat, 
Ígérem neked, hogy senki sem bánthat. 
Lesem figyelem minden egyes lépted, 
Imádkozom azért, hogy baj ne érjen téged. 

Néha ha ideges vagy, feszült és fáradt, 
Szeretném százezerszer csókolni a szádat. 
Akarom, hogy tudd úgy szeretlek Téged, 
Hogy ha kell életemet feláldozom érted! 

Te vagy nekem az ÉLET! A NAP! A FÖLD! A MINDEN! 
Számomra a nagyvilágban más ember már nincsen. 
Nem akarok soha már mást szeretni, 
Életem végéig csak veled nevetni. 

Szeretlek, imádlak Te drága kincs, 
Szívemben helye már másnak nincs. 
Téged szeretlek amíg csak élek, 
És örökre őrzöm a régi szép emléket.

 

Akkor először éreztem, mennyire jó veled.
Rabod lettem, s az maradok örökké.
Ha játék is csupán, mit most teszel,
Én inkább tűrök, nem érdekel.
Ha semmit nem jelentek neked,
Én akkor is veled leszek. 
Veled leszek, mert tudom, hogy akarod. 
Ne tagadd le, mégha nem is vállalod. 
Ha más nem is tudja, én akkor is érzem. 
Nem mered kérni, de én értem. 
Rövid az időnk. Ne hibázd el! 
Ha neked is jó, mért futnál el? 
Nem kell, hogy tudják. 
Nem kell, hogy szeress. 
Csak annyit kérek, légy sokszor velem. 
Amikor kell egy ölelés, 
Amikor ég bennem a vágy, 
Légy velem, s boldog leszek, még ha 
Nem is igazán . . . . 
Ha valaki hív, ha valaki vár, 
Ne rohanj el! Ne hagyj el! 
Tudom, hogy ez múló pillanat, 
De az emlék örökre megmarad. 
Ha majd életem alkonyán lehunyom a 
szemem, 
Te akkor is ott leszel, 
Velem.

 

Barátságból szerelem lett
Ez lett a vesztem,
Hiába próbáltam,semmit sem tehettem.
Múltak a napok és jöttek a reggelek,
Ha meglátlak,szívem még mindig remeg.
Csúnyán átvertél,meséltél igazakat,szépet,
S néha azt kívántam,bár ne érne soha
véget.
Segítettem neked,melletted álltam,
Mint egy igaz barát,
S,hogy mit kaptam cserébe?
Semmit…talán csak egy éjszakát.
Egy éjszakát,mit végigsírtam érted,
Hidd el nemfoglak feledni,akár ,hogy is
kéred!
Jött a nyár és múltak a napok,
Fejemben minden nap te jártál,
Egy név és egy telefonszám. Ez az,mit
nekem hagytál.
Gondolkodtam mindenen,mi értelmetlen,
S rájöttem arra: kár olyanért futni,ki
elérhetetlen.
Most már nem sírok,mert tudom: többet
nem találkozunk.
Fáj a szívem, de mit lehet tenni?
Aki menni akar, azt hagyni kell menni.
Egy utolsó könnycseppet ejtek még érted,
Aztán ahogyan azt régen kérted:
Örökre békén hagylak Téged!
Csak egy dolog bánt,hogy nem tudlak
feledni,
Kár,hogy így kellett megtanulnom szeretni!

 

Nem kell mondanod nekem már semmit,
Szemedbe néztem,azok elárultál titkaid.
Mondtad,hogy bánod,és megbántál mindent.
Csak bocsásak meg és újra higgyek neked.
Adtam oly sok esélyt,és vártam a csodát,
Jöttek a kínzó percek,de azt hiszem vége már.
Elmondtad sokszor mennyit jelentesz nekem,
Pedig Én mindenemmel együtt,csak érted élek.
Te azt mondtad szeretsz,s Én elhittem neked,
Nem értem hogy még is mi lett akkor veled.
Csak szavak voltak,miket a fülembe súgtál,
De az fáj nagyon hogy szemembe hazudtál.
Tudom,feledni úgy sem lehet a múltat,
Azt a nagy szerelmet amit valaha éreztem irántad.
Mert Te voltál a mindenem ebben a világban,
Nem kevesebb,nem több,mint szívem darabja.
De miről beszélek,szívemet Te törted százfelé,
Megmaradt bennem,a múlt fájdalmas szilánkjai.
De ha majd Téged,megun az aki csak játszik veled,
Megtudod milyen érzés,ha szíved négy fal között,másért remeg.

 

 

Ne sírj ha valaki nem szeret mert a bánat megöli
a szivedet.Szeresd azt aki megérdemli lehet
hogy titokban ő is ezt teszi.Ha az életben boldog
akarsz lenni elöbb tanulj meg türni és
szenvedni.Olyant szeress aki téged is szeret
hogy ne érje bánat a szivedet.

 

Még fájnak az érted legördülő könnycseppek, az álmatlanul átvergődött éjszakák! Még fájnak a hazug szavak, mondatok, az őszintének hitt mozdulatok! Még fáj, ha találkozunk, ha látlak, hogy esténként hiába várlak! Még fáj, hogy nem vagy itt velem, hogy nem fogod meg gyengéden a kezem! Még fájnak az emlékek és a gondolatok, a soha ki nem mondott mondatok! Még fáj minden, ami hozzád kapcsolódik, minden ,amiről te jutsz az eszembe! Még fáj, de egyszer elmúlik talán.. s, akkor már nem vágyik majd szívem a szíved után!

 

Elveszett az élet nem mosolygok már
Fáj a szívem belehalok tán
Hiányzol lelkem túlságosan is
Csak rád vágytam mindig is
Összetört a szívem s nem lesz többé épp
Nekem csak te kellesz miért nem érted még?
Könnyekkel küszködöm nap-nap után mert nélküled
Újra szürke a világ!
Rám mosolyogódtál s reményt adtál de elfordultál
S reménytelenségbe hajszoltál
De még mindig csak rád vágyom mert
Többet jelentesz nekem mint bármi a világon!

 

Emlékszem még rá ahogyan elöször csókoltál,gyönyörű pillanat volt,elfedni nem tudnám.Még ma is bennem él,ahogyan elöször öleltél, fülembe súgtad szeretni fogsz örökkön örökké.

 

Hittem benne, hogy még létezik az igaz szerelem... Hittem, hogy a mi találkozásunk nem lehet véletlen, reméltem, hogy Te leszel az, aki megváltoztatja az életem Vágytam rá, hogy valakiért újra megdobbanjon a szívem.. Vártam... de rájöttem, hogy ismét hiába.. nem kellett volna, de olyan szép volt minden... Hittem! Nem tehetek róla... Mikor melletted voltam.. Szorosan a két karodban.. Nem féltem semmitől sem..! Végre megnyugodtam.. Minden csak egy szép álom volt... Újra becsapott az élet, s még kérdezik, hogy miért van az, hogy szeretni félek? Nézz Rám.. Látsz egy fiút ki mosolyog, de nem látod a szívét.. Csak egy fiút, ki minden holnapját odaadná egy olyan napért.. Mikor őszintén boldog, nincs gond semmilyen félelem.. Nem csalódott, nem bánatos.. Végre rátalált a szerelem köszönöm, hogy megmutattad.. képes vagyok még szeretni gyere vissza, s tanítsd meg azt is, hogy hogyan kell feledni.

 

Mondd miért tetted ezt velem?
A szerelmem nem múlik el oly hirtelen.
Szívemben még mindig lobog az érzelem,
s érted verdes szüntelen.
Szerettem érezni, ahogy ajkam ajkadhoz ér,
S szerelmünket megpecsételi egy bizarr csók 
mely egy életen át él. 
A lángoló szeretetet megtöré egy barát, 
ki szavára kimondád: vége és nincs tovább. 
Búcsút intessz, viszlát, 
s a mámor kámforrá vált, 
mint a köd egy hideg téli éjjelen át.

 

Mindig van egy személy aki nem számít hogy mit tesz vagy mit mond, és nem számít hogy hányszor okoz neked fájdalmat - nem tudod elengedni, hiszen annyira sokat jelent neked.

 

Szemedbe néznék,hogy lásd,szeretlek !
Hozzád szólnék,hogy halld,szeretlek !
Megérintenélek,hogy érezd,szeretlek !
Elköszönnék,hogy tudd,nem erőltetem !
Meghalnék,hogy tudd,te voltál az életem !

 

Magányos az éjjel, nem vagy mellettem
Nem pihenhet nyugodtan, kezem a kezedben.
Nem érinthetlek, nem ölelhetlek magamhoz
Nem érezhetem tested melegét, bódító illatod.

Nem hallhatom szuszogásod, ahogy nyugodtan alszol
Helyedre a holdfény csak árnyakat rajzol.
Itt lenne a helyed, hogy őrizzem álmod
S együtt járjunk be egy gyönyörű álmot.

Fognám a kezed, s repülnénk az égen
Boldogok lennénk, ahogy sose voltunk régen,
S ha eljön a reggel, együtt ébrednénk
Az élettől szebbet sohasem kérhetnék.

Hogy lássam minden reggel csillogó szemeid
Lássam gyönyörű mosolyod, foghassam kezeid.
Simogassam arcod, csókoljam a szád
Míg el nem ragad minket magával a vágy.

 

Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor
álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek.
Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom hogy
döntsek jól. Azt is megmutatta, hogy sok embert elveszítek, és sok
embert el kell majd engednem akiket szeretek, de erősnek kell lennem,
és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak 
a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen 
sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt 
hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó 
döntést hozok mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elveszítek 
annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni hogy tovább lépjek, és 
csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a 
legmélyebbek is.

 

Egy őszi nap ismertelek meg téged,
megláttalak és akkor
már tudtam...

hogy te leszel ki szívemet elkéred,
de azóta hidd el
sokat változtam...

Már nem vagy velem és oly messze jársz,
a szívem ezért még mindig fáj

Várlak vissza, hogy majd rám találj,
és az este már nálad köszönjön rám

Fájnak még itt bent a szép emlékek,
melyek most már velem maradnak...

Tudom lessz más ki nagyon szeret tégen de azért néha gondolj majd reám...

 

Leszek egy emlék , míg gondolsz rám .
Leszek egy akadály a feledés útján .
Dobj ki szívedből , ha útban vagyok .
Csak emlék vagyok , tűrök majd meghalok .